Jatzkó Béla: Mágia
Mikor jöttél, én már senkit se vártam,
asztalomon nem volt sem bor, sem abrosz,
szobám kihűlt, pókháló nyúlt nyakamhoz,
a ház üres volt, mégis kulcsra zártam;
asztalomon nem volt sem bor, sem abrosz,
szobám kihűlt, pókháló nyúlt nyakamhoz,
a ház üres volt, mégis kulcsra zártam;
az ablakon buktál be, mint a napfény,
az üveg megpendült, de nem törött el,
befűtöttél meztelen köldököddel,
fogad zománcával megterítettél;
az üveg megpendült, de nem törött el,
befűtöttél meztelen köldököddel,
fogad zománcával megterítettél;
azóta úgy élek, mint egy királyfi,
varázslatod valósággá fogadtam,
kincseim köldöködben és fogadban,
kastélyom van, mégsem kell kulcsra zárni;
velem maradtál, – történjék akármi,
gazdag vagyok s immár kifoszthatatlan.
varázslatod valósággá fogadtam,
kincseim köldöködben és fogadban,
kastélyom van, mégsem kell kulcsra zárni;
velem maradtál, – történjék akármi,
gazdag vagyok s immár kifoszthatatlan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése