Szombat este a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül ellátogatott hozzánk Philip Glass, aki kb. háromnegyed órás (fogalmam sincs mennyi idő volt, mert annyira belefeledkeztem a zenébe) lélekemelő zongorajátékával kápráztatta el a közönséget. Már 3 hete, amikor megvettem a jegyeket, majdnem telt ház volt. Nem lepett meg a dolog, mi is már csak úgy kaptunk normális helyre jegyet, hogy a sorban jobb és bal oldalon az első helyen foglalhattunk helyet.
Az első hangok felcsendülése után végig futott már rajtam a hideg, és ezt elképesztően sokszor sikerült elérnie a művész úr játékénak. Bevallom őszintén, néha nem tudtam ellenállni a csábításnak, hogy megfigyeljem, hogy vajon a körülöttem lévő emberekre hogyan hat a zene. Két dolgot emelnék ki, amit nagyon megmosolyogtam az este során: az Etude no. 10 hallgatása közben arra lettem figyelmes, hogy az egyik termetesebb férfi a kopasz fején imitálja a zongorázást, és ott koporcol az ujjaival; a másik pedig az ősz szakállát húzogatta/simogatta ütemre. Az tempós darab nem hagyta őket nyugodni, ők így tudták igazán élvezni a zenét. :)
Az este itt korántsem ért véget, hiszen ezután a Philip Glass Ensemble-t hallhattuk. A Jean Cocteau-féle A szépség és a szörnyeteget dolgozta fel a zeneszerző és vitte színpadra, mégpedig úgy, hogy gyakorlatilag az eredeti párbeszédek helyére négy énekesre komponált szólamot. Kíséretként pedig volt: elektromos zongora, fúvós hangszerek, mindezt pedig Michael Riesman vezényelte. A háttérben tehát ment a film, mely 1946-ban keletkezett. Egyetlen pici negatívumot tudok mondani, de igazából ez sem zavart a második résznél, hogy mivel francia volt a film, és az ének is, egy felirat nem jött volna rosszul. De valószínűleg csak elterelte volna a figyelmet a képi és a hangi világról. Sőt, biztos vagyok benne. Én személy szerint imádtam mindkét részt. Mást adott, mást mozgatott meg bennem Philip Glass önálló zongorajátéka, és a vetítéssel egybekötött zenei élmény. Az első a lelkem legmélyéig hatolt, átjárta mindenemet, minden egyes pici hang a helyére került. A filmhez pedig olyan zenét sikerült komponálnia Philip Glassnak, hogy mi is a részesévé válhattunk, a nyelvi korlátok ellenére is érthetővé tette a filmet a hozzá írt zene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése